szigetvarikorhaz, Author at Szigetvári Kórház - Page 2 of 5

Az átszervezés révén megszűnhetnek a hosszú betegutak

2012. június 21. 18:49 – bama.hu (forrás: Dunántúli Napló)

Bő egy hét múlva élesedik a Semmelweis-terv, amitől az egészségügyi helyzet jelentős javulását várják a szakértők.

A Dunántúli Naplóban már többször foglalkoztunk az egészségügy gyökeres átalakítását célzó Semmelweis-tervvel, valamint annak két alapelemével, a térségi szervezéssel és az átalakuló betegutakkal. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvényt hétfőn fogadta el a parlament, hivatalos információk a jövő héten várhatóak. Az idő mindenkit sürget, hiszen a jogszabály végrehajtási rendelete július elsejétől lép életbe.

– Baranya megyében is lesznek változások, de a legtöbb esetben ebből a betegek semmit sem tapasztalnak – mondta el lapunknak Horváth Zoltán, a térség egészségügyi ellátását szervező régiós központ vezetője. – Pécsett semmi változás nem lesz, és gyakorlatilag ez mondható el Szigetvárról is, ahol az alapprofil változatlanul megmarad. Mohácson a szemészeti ellátás egynapossá alakul, de mivel korábban a fekvőbeteg osztályon javarészt szürkehályog-beavatkozást végeztek, amely egyébként is egynapos ellátást igényel, nem lesz semmifajta fennakadás. Siklóson a húsz aktív belgyógyászati ágy helyett húsz rehabilitációs ágy mûködik majd, illetve három részterületen szintén egynapos ellátás. Komlón a sebészetet és a belgyógyászatot a Pécsi Tudományegyetem mûködteti majd a későbbiekben.


Változások a baranyai kórházi ellátásban (DN-gyûjtés)

A térség egészségügyi ellátását szervező régiós központ vezetője hozzátette: Komlón és Siklóson az egészségbiztosítási pénztár új elemként finanszíroz majd egy új típusú ügyeletet is, azaz a betegek semmiben sem szenvednek hiányt.

– A Semmelweis-tervben megfogalmazott legfontosabb célkitûzések nem változtak: nevezetesen, hogy a racionalizálások után a betegek a legmagasabb színtû ellátást kapják meg – tudtuk meg Horváth Zoltántól, a térség egészségügyi ellátását szervező régiós központ vezetőjétől. – Szó sincs tehát arról, amiről már olvasni lehetett, hogy például Somogy megye legtávolabbi részéről Pécsre hoznának egy terhes kismamát. Vagyis pontosítok: Pécsre hozzák, amennyiben veszélyeztetett terhes – a pécsi klinikumon kapja meg ugyanis azt az ellátást, ami neki és a születendő gyermekének is a legjobb.

Júliustól nemcsak földrajzilag, hanem a szükséges ellátási szintnek megfelelően is egyértelmûsödik az egészségügyi intézmények területi ellátási kötelezettsége. Az új rendszer pontosan meghatározza, hogy melyik betegség milyen súlyossági fokánál mely intézménynek kell ellátni a pácienset.

– Korábban minden szakma elkészítette a maga hármas tagolódását, azaz immár minden érintett számára egyértelmû, hogy egy adott betegséghez alap-, közép- vagy magas szintû ellátást kell hozzárendelni, s ezek hol érhetők el – tette hozzá Horváth Zoltán. – Maximálisan átlátható lett tehát a rendszer, s ebből a betegek profitálnak majd.


Szó sincs arról, hogy Somogyból Pécsre hoznák az anyákat szülni (fotó: LL)

Városi kórháztól a nagytérségi központig

A Semmelweis-tervet korábban is úgy emlegették a szakértők, mint az egészségügy sorsfordítóját. Elsődleges célja, hogy csökkenjenek az ellátási rendszer területi egyenlőtlenségei, jelentősen javuljon az ellátásokhoz való hozzáférés és a hatékonyság. Az átláthatóságot célozza az is, hogy a betegellátás többszintűvé válik: a városi és a megyei kórházakban nem lehetne minden vizsgálatot elvégezni, a jelentős költségigényű, speciális tapasztalatot igénylő ellátásokat csak a nagytérségi, illetve az országos centrumokban vehetnék igénybe a betegek.

Kórházi étkeztetés: minőségi kifogás, vitatott számlák

2012. július 18. 14:54 – bama.hu (forrás: Dunántúli Napló)

A városban terjedő hírekkel ellentétben nem került veszélybe az étkeztetési szolgáltatás a szigetvári kórházban, ugyanakkor kifizetetlen számlák, illetve szolgáltatóváltás borzolja a kedélyeket a kisvárosban.

– Másfél-két éve húzódik már az ügy, a kórház üzemeltetője szinte folyamatosan 2–3 hónapos csúszással fizette ki az általunk biztosított étkeztetési szolgáltatást – mondta megkeresésünkre Kustos Károlyné, a családi vállalkozásban mûködő Sziget Gasztro Kft. képviseletében.
Mint elmondta, jelenleg két havi díjjal tartozik a kórház, ami számításaik szerint mintegy 28 millió forintnak felel meg. Kiegyenlítéséről írásbeli megállapodást kötöttek a kórház vezetésével, az utolsó részletet szeptemberre várják. Mindezt megerősítette Berecz János, az egészségügyi intézmény igazgatója is.

Időközben, májusban a kórház állami fenntartásba visszakerülésével szinte egy időben fel is mondták a Sziget Gasztro szerződését. Indoklásként a szinte folyamatosan felmerülő minőségi és mennyiségi kifogások hangzottak el, a szolgáltató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ellátás napi átvételekor az illetékesek soha nem emeltek kifogást.

Érdeklődésünkre Berecz János igazgató elmondta, hogy az ideiglenesen – a közbeszerzési eljárás lefolytatásáig – dolgozó új szolgáltató nemcsak az ellátás minőségét és mennyiségét javította, hanem az átmeneti megállapodásnak köszönhetően 5 százalékos megtakarítást értek el az étkeztetés területén.

Mindeközben a Sziget Gasztro tulajdonosai az elmaradt díj mellett peres elégtételen is gondolkodnak, mondván, a kórház korábbi működtetőjével kötött szerződésük 10 évre szólt. A jelenlegi kórházvezetés pedig éppen azt kifogásolja, hogy ilyen nagyságrendű megbízáshoz közbeszerzés nélkül jutott a cég.

Több bér, de nem mindenhol

2012. augusztus 8. 11:51 – bama.hu (forras: Dunántúli Napló)

A megyében több mint négyezer egészségügyi dolgozó kapott kézhez e hónapban magasabb bért. Csak az állami fenntartású kórházak dolgozóinak jár.

Most egy összegben, januárig visszamenőleg csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó kapta kézhez béremelését, közülük négyezren baranyaiak. Az ügy előzménye, hogy tavaly több mint kétezer-ötszáz felmondólevelet helyeztek ügyvédi letétbe az egészségügyi dolgozók idén január 1-jéig. Ezek akkor aktiválódtak volna, ha nem történnek érdemi intézkedések az ágazat béreinek rendezésére.


A pécsi klinikák szakdolgozói, orvosai is több bért kapnak e hónaptól

A megyében is több mint négyezer orvos és egészségügyi szakdolgozó kapta kézhez augusztus elején, a bérfizetéskor a kormányzat által beígért megemelt fizetését a pécsi klinikákon, a mohácsi, a szigetvári és a komlói kórházban, illetve a harkányi gyógyfürdőkórházban. Ugyanakkor a siklósi kórház dolgozói nem részesültek béremelésben. A siklósi kórház ugyanis nem állami fenntartású, ezért nem kapták meg az itt dolgozók a magasabb béreket, viszont a harkányi gyógyfürdőkórház hat százalékos dolgozói részesedését nem tekintették kizáró oknak az illetékesek.

A Térségi Egészségszervezési Központ adatai szerint majdnem ezer orvos és több mint háromezer szakdolgozó kapta meg a bérkülönbözetet, illetve a magasabb bért. Azok az orvosok, akik eddig bruttó 350 ezer forint alatt kerestek, mostantól bruttó 66 ezer forinttal kapnak többet havonta, a szakdolgozók bére pedig bruttó 15–20 ezer forinttal nőtt. Fontos kritérium, hogy 93 ezer forintnál nem kereshetnek kevesebbet.

Az idei évi magasabb bérkifizetésekhez szükséges 28 milliárd forintos keret a központi költségvetésben rendelkezésre áll: egyik felét a chipsadóból biztosítják, a másikat pedig az egészségügyi intézményeken belüli megtakarításokból.

Az egészségügyi államtitkárság a tervek szerint jövőre is folytatja a bérrendezést, amelynek alapját a jövedékiadó-emelésből teremtenék elő, valamint az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséből.

A háziorvosok jöhetnek

SZÓCSKA MIKLÓS egészségügyért felelős államtitkár szerint az egészségügyben folyó bérrendezés következő állomása az alapellátás lesz. Ez azt jelenti, hogy a háziorvosok, a házi-gyermekorvosok, a védőnők és a területi ellátási kötelezettséggel bíró fogorvosok kapnak béremelést a következő körben. Az államtitkár ugyanakkor hozzátette: nem feltétlenül direkt béremelésekre kell gondolni, hanem a finanszírozási rendszer különböző eszközeinek módosítására, amelyek értelemszerűen bérben jelentkeznek a háziorvosnál, de társíthatnak a rendszerhez teljesítményösztönzőket is.

Otthonos az ápolási osztály

2012. október 25. 11:12 – bama.hu

A közelmúltban megújult a szigetvári kórház ápolási osztálya, a festést követően színes, barátságosan berendezett, kényelmes szobákban helyezik el az idős betegeket.
Mint Berkes Zoltánné ápolási igazgató elmondta, az ápolási osztály a szigetvári kórház egy önálló, krónikus betegeket ellátó ápoló osztálya, amelynek elsődleges feladata a kórház aktív osztályainak, ágyainak, illetve a hozzájuk forduló családoknak a tehermentesítése, a rászorulók számára az ellátás és a folyamatos felügyelet biztosítása.

– Osztályunk immár majdnem tíz éve, 2003 óta fogad betegeket. 2005. augusztus elsejétől családias hangulatú környezetben, összesen harminc ágyon láthatjuk pácienseinket. Az ápolásra szoruló betegek elhelyezését egy kétágyas, három négyágyas és három ötágyas szobában tudjuk megoldani. Szobáink többségében hûtőszekrény és televízió is szolgálja az betegeink kényelmét. Kialakítottunk az osztályon egy kegyeleti szobát is, itt lehetőséget biztosítunk a hozzátartozóknak, hogy súlyos, terminális állapotban lévő szerettük mellett lehessenek életük utolsó időszakában is – mondta az ápolási igazgató.


Barátságos és kényelmes szobákban helyezik el a betegeket

Mivel sok az idős, vallásos páciensük, ezért egy imaszobát is berendeztek az osztályon, amely egyedülálló az ápolást biztosító környező településeken lévő intézmények között. A betegek itt visszavonulhatnak imádkozni, fogadhatják látogatóikat, valamint itt gyújtanak gyertyát az elhunyt betegek emlékére.
– A társalgóban beszélgetésekre, tévénézésre, kisebb összejövetelek megtartására nyílik lehetőség. Igyekszünk betegeink szellemi frissességét szinten tartani, esetleg javítani, és nagy hangsúlyt helyezünk a rendszeres mozgásra, a sétára is. A hátsó teraszunkon a betegek jó idő esetén pihenhetnek, levegőzhetnek.

– Hogyan lehet bejutni az intézménybe? Mivel krónikus osztály vagyunk, ezért a betegek felvétele kérésre, előjegyzés után, a helybiztosítást követően történik. Az osztályos felvételhez – ha a beteg az otthonából érkezik – háziorvosi beutaló szükséges. A felvételt kérheti maga a beteg, a család, a hozzátartozó, az eltartó, a gondnok, a kezelőorvos, a háziorvos, illetve a szociális ellátó szolgálat is.
A szigetvári kórház ápolási osztályára főként a dél-dunántúli régióból érkeznek a betegek, azonban vannak rendszeresen visszatérő pácienseik is. A betegek felvétele nem csak hosszú ápolásra szólhat, hanem rövidebb időtartamú, akár néhány napos ápolásra vagy gondozásra is. Akkor lehet erre szükség, ha a hozzátartozónak néhány napra el kell utaznia, ebben az esetben kérhetik az ápolást igénylő betegek felvételét.

Az ápolási osztályon történő elhelyezésért részleges térítési díjat kell fizetni, amelybe az elhelyezés, az ápolás és a teljes ellátás is beletartozik.

Otthonos szülés a szigetvári kórházban

2012. október 29. 08:33 – bama.hu

Látványos és érzékelhető változáson ment át az elmúlt időszakban a Szigetvári Kórház, valamint a szülészet, nőgyógyászat és újszülött osztály is, amit a statisztikai adatok is alátámasztanak. Az országos tendencia szerint szinte mindenütt csökkent a szülések száma, azonban Szigetváron emelkedett, mert a régióból is – Pécs, Kaposvár, Nagyatád, Siófok, Komló, Siklós, Paks – egyre többen választják a szinte magánklinikai színvonalú szolgáltatásokat és elhelyezést kínáló állami kórházat. Ezt jelzi az elismerés is: 2011-ben Szigetvár „Az év kórháza” versenyben a második helyen végzett.
A liftből az osztály folyosójára lépve olyan látvány fogadja a pácienseket és a látogatókat, hogy egycsapásra megváltozik a kórházról kialakított eddigi képük: barátságos és meleg színû falak övezik a társalgóban az ülőgarnitúrákat. Itt beszélhetik meg a kismamák, illetve a mûtétre érkező betegek a családdal a legfrissebb élményeiket. Az elmúlt időszakban teljesen felújították az osztályt, a recepciós pultot, illetve egy, és két-három ágyas betegszobákat alakítottak ki, amelyekhez külön fürdő is tartozik.


Az egyágyas kórteremben az egész család együtt lehet,
a kipapának is tudnak elhelyezést biztosítani

Dr. Écsi László osztályvezető főorvos kijavít: – Nálunk vendégek vannak, nem pedig betegek! A legfontosabb szempont, hogy nem a hozzánk érkezők vannak értünk, hanem mi vagyunk a vendégekért. Megtiszteltetést jelent a bizalom, amikor minket választanak a kismamák egy-egy gyermek világra segítésénél, illetve a gyógyításban, ebben pedig dr. Rétvári Csaba, dr. Ruzicska Zsolt és dr. Kerner Gábor kollégáim vannak segítségemre.

A Szigetvári Kórház szülészetén lehetőség van az apás szülésre is, az alternatív vajúdószobában fürdőkád, bordásfal, óriáslabdák, franciaágy teszik elviselhetőbbé a nehéz pillanatokat. Sőt a család együtt lehet az osztályon, a kispapának is tudnak elhelyezést és ellátást biztosítani. A rooming-in rendszer keretében pedig a kismamák maguk választhatják meg, mennyi időt töltenek az újszülöttel.

– Az elmúlt években itthon is divat lett az otthon szülés, nálunk a környezet lett otthonosabb és barátságosabb – mondta a főorvos.

Év végéig rendezhetik tartozásaikat az egészségügyi intézmények

2013. november 21. 14:21 – bama.hu

A Komlói Egészségcentrum 147 millió, a mohácsi kórház 50 millió, a Szigetvári Kórház 200 millió, míg a Pécsi Tudományegyetem 1,3 milliárd forintot kap.
Ahogy arról lapunk szeptemberben beszámolt, komoly problémákkal küzdenek a városi kórházak. A komlói, a szigetvári és a mohácsi kórházban is beismerték, hogy tetemes tartozásaik vannak a beszállítók, sőt, adott esetben a szolgáltatók felé is, segítséget pedig nem kapnak. Most úgy tűnik, részben lekerül az intézményvezetők válláról a teher, hiszen a visegrádi fideszes frakcióülésen megígért több tízmilliárdos állami támogatás hamarosan megérkezik a számlájukra.

Az úgynevezett konszolidációs támogatásban a Baranya megyei intézmények is részesülnek: a Komlói Egészségcentrum 147 millió, a mohácsi kórház 50 millió, a Szigetvári Kórház 200 millió, a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. 3 millió, míg a Pécsi Tudományegyetem 1,3 milliárd forintot kap. (A legfrissebb adatok szerint a Klinikai Központnak 3 milliárd körüli az adóssága.)

A támogatást az intézmények kizárólag a 2013. október 31-ig lejárt szállítói tartozás csökkentésére fordíthatják, és 2013. december 31-ig használhatják fel. (A fel nem használt összeget vissza kell utalniuk 2014. január 31-ig.)

Több mint 2 milliárd forintnyi támogatáshoz jut a szigetvári városi kórház

2013. december 19. 19:56 – bama.hu

A jó hírt Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő jelentette be az egészségügyi intézményben tartott fórumon.

A kórház által készített sikeres pályázattal elért forrásnak köszönhetően jövőre jelentős beruházás indulhat az egészségügyi intézményben. Pályázatában a szigetvári kórház az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését tûzte ki céljául. A beruházás elsődlegesen a járó- és fekvőbeteg szakellátó hálózatok fejlesztését, ezen belül is a sürgősségi betegellátás kialakítását foglalja magába, de tartalmazza az ápolási és pszichiátriai osztály átalakítását, felújítását, az informatikai rendszer korszerûsítését is.

A projekt kiemelt eleme, hogy lényegében egy teljesen új sürgősségi betegellátó osztályt alakítanak ki, ami az eddigiekhez képest óriási előrelépést jelent Szigetvár és körzetének betegellátásában. Az új és a megújuló osztályok kialakítása mellett ugyancsak nagyon fontos előrelépést hoz az intézmény működésében, hogy korszerű berendezésekkel gyarapodik a kórház orvos-eszközállománya.

Megkezdődött a szigetvári kórház nagyszabású fejlesztésének előkészítése

2014. február 3. 13:37  – bama.hu

A fejlesztés alapjául szolgál, hogy az elmúlt év végén több mint 2 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott az egészségügyi intézmény. A kórház által készített sikeres pályázattal elért forrásnak köszönhetően így rövidesen jelentős fejlesztés indulhat az egészségügyi intézményben. A beruházás elsődlegesen a járó- és fekvőbeteg-szakellátó hálózatok fejlesztését, ezen belül is a sürgősségi betegellátás kialakítását foglalja magába, de tartalmazza az ápolási és pszichiátriai osztály átalakítását, felújítását, az informatikai rendszer korszerûsítését is.

A projekt kiemelt eleme, hogy lényegében egy teljesen új sürgősségi betegellátó osztályt alakítanak ki, ami az eddigiekhez képest óriási előrelépést jelent Szigetvár és körzetének betegellátásában. Az új és a megújuló osztályok kialakítása mellett korszerû berendezésekkel gyarapodik a kórház eszközállománya.

A fejlesztés indítása rövid időn belül a második jó hír az intézmény háza tájáról, hiszen ugyancsak tavaly év végén derült ki, hogy a kórház 200 millió forintos állami juttatást kap tartozásai rendezésére.

Az első lépés volt a kórház rehabilitációs részlegének felújítása

2014. november 06. – www.szigetvarhirado.hu

Átadták a Szigetvári Kórház legfontosabb részlegeként számon tartott, megújult rehabilitációs részlegét, ahol modern körülmények között tudják kezelni a betegeket.
Berecz János, a kórház főigazgatója elmondta: az intézmény mind a négy rehabilitációs osztálya teljes infrastruktúrát érintő rekonstrukción esett át, így mostantól 21. századi körülményeket biztosít a mozgásszervi, addiktológiai, pszichiátriai és neurológiai betegek számára.

Cserháti Péter miniszteri biztos, az Országos Rehabilitációs Intézet főigazgatója közölte: a magyar egészségügyben sokáig háttérbe szorult rehabilitációnak nő a szerepe, amit bizonyít, hogy az ahhoz kapcsolódó fejlesztésekre hat régióban a korábbi tervekhez képest 5 milliárddal többet, 18,5 milliárd forintot fordítanak.

Az eseményen elhangzott: a Szigetvári Kórházban folyamatban van a járóbeteg-szakrendelők, az aktív pszichiátriai és az ápolási osztály felújítása, valamint 2015 őszére egy új sürgősségi osztály kialakítása is.

Átadták a Szigetvári Kórház több mint 825 millió forintból megújult rehabilitációs részlegét

2014. november 06. – www.hirado.hu

Berecz János, a kórház főigazgatója elmondta: az európai uniós pályázati támogatásból finanszírozott beruházásnak köszönhetően az intézmény mind a négy rehabilitációs osztálya teljes infrastruktúrát érintő rekonstrukción esett át, és mostantól 21. századi körülményeket biztosít a mozgásszervi, addiktológiai, pszichiátriai és neurológiai betegek számára. Hozzátette, az évente 15 ezres betegforgalmat bonyolító kórháznak a rehabilitáció a legerősebb profilja, a 40 év után megújult részlegben 185 ágy van, és ezzel évi 1200-1500 ember gyógyulását segítik elő.  Cserháti Péter miniszteri biztos, az Országos Rehabilitációs Intézet főigazgatója közölte: a magyar egészségügyben sokáig háttérbe szorult rehabilitációnak nő a szerepe, amit bizonyít, hogy az ahhoz kapcsolódó fejlesztésekre hat régióban a korábbi tervekhez képest 5 milliárddal többet, 18,5 milliárd forintot fordítanak.

Dóczi Tamás idegsebész professzor, a Dél-Dunántúlon megvalósuló 4,3 milliárd forintos rehabilitációs projekt szakmai irányítója örömének adott hangot, hogy a régióhoz tartozó Baranya, Somogy és Tolna megye egészségügyi intézményei össze tudtak fogni ez irányú beruházásaik sikere érdekében.  Az eseményen elhangzott: a Szigetvári Kórházban folyamatban van a járóbeteg-szakrendelők, az aktív pszichiátriai és az ápolási osztály felújítása, valamint 2015 őszére egy új sürgősségi osztály kialakítása is.

 

1 2 3 4 5

Search

+
Skip to content