Hírek - Page 5 of 5 - Szigetvári Kórház

Alkoholistákkal vannak tele a kórházak

Minden este lecsúszik egy-két sör a tévé előtt? Előfordul, hogy leissza magát? Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője, a Minnesota-modell egyik meghonosítója szerint a kórházakban kezelt emberek több mint fele valójában alkoholista, és ha a fentiek igazak önre, néhány év múlva könnyen kezelésre szorulhat. Milyen jelek utalnak arra, hogy valaki alkoholbeteg? Kik a kóros ivók?

Amikor az interjú előtt telefonon beszéltünk, azt mondta, a belgyógyászatokon fekvő betegek körülbelül 60 százaléka valójában alkoholbeteg. Ez egy elég magas szám, hogy jött ki?

A köztudatban csak az van benne, hogy az alkohol károsítja a májat, de azt már kevesebben tudják, hogy okozhat hasnyálmirigy-gyulladást, gyomorfekélyt vagy gyomorvérzést is. Az orvosok általában mégis a szövődményt próbálják kezelni, pedig ha a beteg lemondana az alkoholról, a betegsége is megszûnne. Az Országos Alkohológiai Intézetben korábban úgy számoltak, a kórházban fekvők 65 százaléka valójában alkoholista. Mivel ez az intézmény már nem létezik, nincsenek friss adataink, de a magyarok továbbra is fejenként 12-13 liter száz százalékos alkoholt isznak meg évente, szóval nem történhetett nagy változás.

Ha ez igaz, akkor a betegek több, mint felét rosszul kezelik. Miért nem tûnik fel az orvosoknak, ha valaki alkoholista?

Ennek több oka van, az egyik a képzés hiányossága. Az addiktológia választható tantárgy az egyetemen, és általában nem gyakorlati szakemberek tartják, akik kevésbé tudják, hogyan lehet felismerni, ha valaki alkoholbeteg. Szerintem az orvosok jó része úgy gondolja, hogy ez olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. A végén már tényleg nem nagy kunszt felismerni, a lényeg az lenne, hogy időben észrevegyék a problémát. De a betegek és a hozzátartozók általában tagadnak, az orvos pedig elhiszi, amit hall.

 

 

Fotó: Magócsi Márton

 

 

Mindenki tudja, hogy a függők tagadnak, ennyire nem lehetnek naivak az orvosok.

Van ebben naivitás, de van benne tapintat is. Nehéz szembesíteni a beteget azzal, hogy nem mond igazat, mert a beteg ilyenkor felháborodik, és feljelentéssel fenyegetheti az orvost, aki inkább menekül a helyzet elől. Vagyis feltehetően olyan orvosok is csöndben maradnak, akik tudják olvasni a jeleket.

Milyen jelekből lehet megállapítani, hogy valaki az alkoholtól lett beteg?

Először is a kinézetből. Látszik a bőrön, a hajon, a lepedékes nyelven, a fogak állapotán, a kipirult arcon. Előrehaladottabb stádiumban lehet sápadt, püffedt az arc. És persze meg kell nézni, milyen panaszokkal került kórházba: gyomorvérzéssel? Hasnyálmirigy-gyulladással? Zsibbadnak a lábai? Sérült a koponyája? Hamar összeáll a kép annak, aki érti ezt a szakmát. A legtöbbször mégsem gondolnak az alkoholra, inkább gyógyszerekkel kezelik a szövődményeket.

Mikor jelennek meg az első látható tünetek?

Egyéni érzékenységtől függ, de néhány év elég hozzá. Az alkoholizmus nem hirtelen alakul ki, a kóros ivás előzi meg. Kétféleképpen lehet valaki kóros ivó: ha mindennap megiszik mondjuk 2-3 sört a tévé előtt, de nem rúg be, vagy ha időről időre iszik nagyobb mennyiséget. A kóros ivás már károsítja a testet, és jelentkezhetnek belgyógyászati szövődmények. Ha egy orvos ebben a stádiumban figyelmezteti a beteget, hogy teljesen és véglegesen le kell állni a piával, akkor még önerőből is meg tudja csinálni.

De nem jut eszébe senkinek.

Nem, mert ezek amúgy is létező betegségek, például vírus is okozhat májkárosodást, magyar viszonylatban mégis az alkoholra kellene gondolni először. A háziorvosok vannak jó helyzetben, mert ismerik a családot, meg tudják kérdezni a szomszédokat is. Sokszor persze a család sem gondolja, hogy az alkohol van a háttérben, főleg a szintivóknál szokott jönni a nagy meglepetés.

 

 

Fotó: Magócsi Márton

 

 

Az mit jelent?

A szintivás az alkoholizmus egyik legkárosabb formája, borvidékeken gyakori, ahol gyerekkorától fogva mindenki azt látja, hogy ott egy kancsó bor az asztalon, és minden étkezésnél felhajtanak egy-egy pohárral. Senki sem rúg be tőle, mindenki teszi a dolgát, az apuka is egy békés, kedves ember, aztán mondjuk egy lábtöréssel kórházba kerül, majd jön egy durva delírium. Ilyenkor mindenki csodálkozik, hogy hát nem iszik ez annyit. Nagy a tudatlanság abban, hogy mennyit szabad inni, alig tartja be valaki a szociális ivás három kritériumát.

Melyek ezek?

Csak ünnepekkor inni, csak társaságban, és soha nem berúgni. Ez nem árt sem a testnek, sem a léleknek. Ennek kellene megfelelni mindenkinek.

Nehezen találnék olyan embert az ismerőseim közt, aki megfelel ennek. Kamaszkorban a fiatalok bulizni, inni kezdenek, ilyenkor mit kellene tennie a szülőnek?

A berúgásnak nem szabad megtörténnie, de ha mégis megtörténik, akkor arról mindenképp visszajelzést kell kapnia a kamasznak, hogy tudatosuljanak benne a következmények: kiröhögik, összehányja magát, bármit történhet vele. Beszélgetni kell vele az alkohol káros hatásairól és arról, hogy ki volt a családban alkoholbeteg, hogy végezte, miben halt meg. Meg kell neki mondani, hogy ő is oda fog jutni, ha iszik, mert benne van a családban a hajlam.

 

 

A recepció melletti hirdetőtábla részlete | Fotó: Magócsi Márton

 

 

Sok társaságban épp a berúgások a jó sztorik alapjai.

Ahol ezek a jó sztorik, ott nagy a baj. Persze nem véletlenül olyan alacsony az átlagéletkor Magyarországon.

Tegyük fel, hogy az orvosnak feltûnik, mi van a háttérben, és szól róla a betegnek. Hogyan jut el végül az addiktológiára?

Az nem egyszerû dolog, mert a betegnek el kell fogadnia, hogy az alkoholtól vannak a bajai, és akarnia kell változtatni. Sokan nem akarnak, mert az elején nem érzik, hogy betegek, inkább beszedik a gyógyszereket, és kész. Aztán fél év- egy év múlva megint panaszai lesznek, elkezd fájni a gyomra, felmaródik a nyelőcsöve. Ekkor még inkább elkerüli az orvost, de jön a szívritmuszavar, ami megijeszti, elmegy a kardiológushoz, aki felírja a szívritmus-szabályozó gyógyszert. Mire bekerül az addiktológiára, már több szervi baja is van.

Ha az orvosok időben észrevennék az alkoholfüggőséget, akkor lenne elég addiktológiai kapacitás az országban?

Kapacitás lenne, a kérdés, hogy milyen módszert alkalmaznak. A Minnesota-modell, ami a leghatékonyabb rehabilitációs módszer, csak a szigetvári kórházban mûködik száz százalékos formában.

Mi a módszer lényege?

Az alkoholbetegséget gyógyíthatatlan betegségnek tekintjük: olyan nincs, hogy egy függő valaha úja normálisan igyon. Ha újra iszik, minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, sőt még rosszabb lesz. Ez egy hat-nyolc hónapos rehabilitáció, amelyben ötvözzük az önsegítő módszereket a pszichoterápiával. Az önsegítés az anonim alkoholisták 12 lépéses programja mentén történik. Az első lépés, hogy beismerjük: tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, és az életünk irányíthatatlanná vált. A további lépések vezetnek el addig, míg a beteg alkohol nélkül is jól érzi magát a bőrében.

 

 

Az Anonim Alkoholisták lépései egy füzetben az egyik beteg ágyán | Fotó: Magócsi Márton

 

 

Miért fontos, hogy bevonják a családot is?

Család nélkül nincs hatékony terápia, mert a családnak is meg kell tanulnia bizonyos dolgokat, először is, hogy tilos otthon alkoholt tartani. A legtöbb családtag kodependenssé válik, ami azt jelenti, hogy nem a saját életét éli, hanem kiszolgáltatja magát az alkoholistának. Az ilyen családtagoknak, a névtelen társfüggőknek is van saját önsegítő csoportjuk.

Máshol is mûködik az országban Minnesota-modell?

Inkább kísérletezések vannak. Nálunk alapelv, hogy csak addig adunk nyugtatót, amíg az elvonási tünetek miatt szükséges, de az esetek 90 százalékában ezt nem tartják be, hanem ráállítják a beteget a gyógyszerre. Ez azért van, mert a pszichiáterek valamilyen pszichés betegség szövődményének tartják az alkoholbetegséget. Azt gondolják, hogy a beteg depressziós, mert depresszív tüneteket emleget: reménytelenség, szomorúság, indítékszegénység. Szerintük a betegek a depressziójukat kezelik alkohollal, ezért a depressziót kell gyógyszerrel megszüntetni, de nem járnak sikerrel, mert a nyugtató még erősebb függőséget okoz.

Általában azt hallani, hogy a függőség csak egy tünete valami más betegségnek.

Ezt szokták mondani, de ez nem igaz. Az emberek genetikusan öröklik a fogékonyságot a kontrollvesztés iránt, amiből lehet alkoholizmus, szexfüggőség, játékfüggőség, munkamánia, sportfüggőség, bármi.

 

 

Fotó: Magócsi Márton

 

 

Akkor az egy eleve értelmetlen kifejezés, hogy valaki az “alkoholba menekül”?

Az menekül az alkoholba, aki genetikailag hajlamos rá.

Ez furcsa, mert vannak országok, ahol kiugró az alkoholfogyasztás, máshol meg nem. Magyarországon például eléggé kiugró. Ha genetikai okok vannak a háttérben, hogyhogy nem kiegyenlítettebb a mezőny?

Azért, mert nem az alkoholizmus öröklődik, hanem a függőségre való fogékonyság. Ha egy ország kultúrája elítéli az alkoholt, de például nagyra becsüli a munkát, akkor ott inkább munkamániások lesznek. Úgy tűnik, a magyar kultúrába jobban belefér az alkohol.

Forrás: 444.hu

“Ha a betegeim kimennek a városba, és senki nem mondja meg, hogy a pszichiátrián kezeljük őket, na, az már valami”

Boltot és könyvtárat vezetnek, kertet mûvelnek a szigetvári pszichiátriai osztály betegei. Mindent újrahasznosítanak, értéket teremtenek, miközben az embereket, akikről már mindenki lemondott, dr. Bender Zsuzsanna főorvos vezetésével újra megajándékozzák az élettel. Újrahasznosítás felsőfokon – egy hely, ahol úgy történik meg a csoda, hogy azt  nagy szerényen folyton próbálják tagadni
Szigetvári Kórház egy nagyon furcsa intézmény, egyfajta csakrája a mai magyar egészségügynek. Nem azért, mert a közelmúltban pazar felújításon ment át, hanem ahogy itt történnek a dolgok.

Például ahogy igazi szociális központtá nőtte ki magát. Olyan mennyiségû ruha és egyéb adományt kapnak, hogy a felesleget egész egyszerûen eladják. Így a kórházban fekvő betegeknek a befolyt pénzből olyan holmit tudnak venni, amit nekik nem áll módjukban, és a tb sem támogat, és mégis nagyon kell. Mint mondjuk a fogkefe. A szociális vásár mindenkinek jó. Az adomány hasznosul, a beteg pizsamát és törölközőt kap, az egészségügyi bérért dolgozó ápoló pedig olcsón jut ruhához és ajándékhoz a családjának. Az egyik helyi multinál este leselejtezett kenyér hasznosítására szövetkeztek a helyi családsegítőkkel.

 Így is lehet csinálni

Márpedig az adományok jönnek, főleg Pécsről, a főigazgató, Berecz János barátaitól, ismerőseitől. A kórház legújabb kezdeményezése egy saját könyvtár, de ide már a Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály vezetője, lelke és motorja, dr. Bender Zsuzsanna kalauzol minket. Aki orvosigazgató-helyettes is, ráadásul a vak is levette volna fél perc alatt, milyen remek párost alkotnak a főigazgatóval. És aki idén Astellas Szakmai Díjat kapott. Az ott töltött pár óra alatt csak az merült fel: hogy is kaphatta volna már ebben a kategóriában.

És az, hogy ha így is lehet valamit csinálni, akkor máshogy mi értelme van.

A könyvtárban járunk, ami nemrég még lomtár volt. Ma már megbeszélések helyszíne, ahová nap, mint nap érkeznek a felajánlott könyvek, pedig csak nemrég kezdték el a gyûjtést. A levetett, de még használható bútorok mellett egy hatalmas, eredeti bécsi versenyzongora áll – egy hálás, gyógyult beteg hozta. Hogy hogyan került be a kis helyiségbe, örök rejtély marad.

Fotó: 24.hu

A könyvtáros az egyik páciens. Közülük még sokkal találkozunk, sajnos fotón nem tudjuk megmutatni a mosolygós arcokat, védi őket a betegjog. Itt nagyon hisznek a szakmai evidenciákban és a protokollban, amelyek mentén a gyógyítás folyik. Nincs itt semmi csoda vagy különleges – hajtogatja folyton Bender Zsuzsanna. A főorvos szerint az a csoda, hogy nincs csoda. Aztán meg mégis megtörténik valahogy.

A könyvtár csak délután nyit, ezért a foglalkoztató helyiségekben folytatjuk. Ez a rehabilitáció központja. Ide úgy járnak be a betegek, akik már kint, a városban élhetnek, mint egy munkahelyre. Elvárják tőlük, hogy pontosak legyenek, hogy átöltözzenek, hogy vigyázzanak a környezetükre. A szocializáció már az öltözőben elkezdődik, és folytatódik a mûhelyekben. Itt a felajánlott, felújításból megmaradt – és a raktárból beszerzett – holmikból és hulladékból elképesztő dolgok születnek: olyan foltvarrott párnák és kis csecsebecsék, amelyek bármelyik ajándékboltban megállnák a helyüket. Ehhez persze a mindig mosolygó, mindig elhivatott dolgozók kreativitása kell. A kórházban mûködik a környék egyetlen könyvkötészete is – az osztály egyik volt betegének rendeztek be itt egy mûhelyt. A férfi kertész volt, a kórházból végezte el a könyvkötő szakmát. Ma már kint él a városban, itt öregedett meg – ha nem karolják fel, húszévesen otthonba kerül, és ma már biztosan nem él.

Olyan értékteremtő munka folyik a nappali kórházban, amelynek segítségével eltartja magát a részleg. A mütyüröket saját boltjukban értékesítik, az eladók szintén a betegek közül kerülnek ki.

Olyan szerencsések vagyunk, hogy egy magunk teremtette világban élhetünk – erről már betegek szûk körében, egy kis társalgóban beszélt a főorvos, aki családként tekint a betegek és orvosok közösségére.

Ha szeretetben akarunk élni, megtehetjük.

Rendszeresen főznek együtt a konyhában – jól érzik magukat, és közben a betegek is megtanulják, hogy kell ezt csinálni. A kórházban 22 „nappali” helyük van – ők azok, akik már kint, a városban élnek, de nappal itt foglalkoznak velük.

Nem mondanak le senkiről

Bender Zsuzsa és az osztály fő célja a betegek reintegrálása. Miközben a mûhelyben kidobott fahulladékból és fûszernövényekből teremtődik érték, addig a kórház falai között egy sokkal lényegesebb újrahasznosító munka is folyik. Az ide kerülő betegek és családjuk jövőképe általában az volt, hogy elfektetik egy otthonban. Ehhez képest a nappali kórház betegeinek saját, értékes életet adnak.

Ha van önértékelésük, önbizalmuk, méltó életet tudnak élni – mondta a főorvos.

Fotó: 24.hu
Nem mondunk le emberekről. Az emberi életnek értelmet és célokat adni – ez a mi dolgunk. Én hiszek ezekben a sorsfordító terápiákban. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy hagyjuk elkallódni az embert, és nem csak az elvesztegetett életre gondolok, hiszen a gazdasági megfontolások is ezt diktálják. Az otthonban sínylődő emberek sok pénzébe kerülnek a társadalomnak, akiket viszont sikerül meggyógyítani és visszavezetni az életbe, dolgozhatnak, eltartják magukat, sőt, adót fizetnek.

Az osztály és a kórház sikereit ma már senki sem vitathatja el. Itt csak komolyan elkötelezett emberek dolgozhatnak, akik azért jönnek be nap, mint nap, mert örömet találnak a munkájukban, akik szeretik a hivatásukat.  Amit itt a sokat emlegetett szakmai evidenciához hozzátesznek, az, hogy boldogan jönnek be reggel, elégedetten mennek haza, és persze egy nagy halom  emberszeretet.

Eljönnek, hogy elmeséljék, rendbe jött az életük

A társalgóban drámai sorsok kerülnek elő. Van olyan nő, akire az elfekvő várt, ma verset, blogot és kisregényt ír. Az egyik lány egy pécsi rendelőintézet tetejéről vetette le magát, könnyes szemmel állt az ágya körül Bender Zsuzsanna és a sebész. Akkor még az utóbbi sem volt benne biztos, hogy lábra áll valaha, a családja is lemondott róla. Ma takaros albérletben boldogan él a vőlegényével.

Innen a Kis Tündérkertbe sétálunk tovább, egy kis virágos-fás liget a szárny közepén, ahol kertészkedhetnek a betegek – sokan jönnek vidékről, akiknek fontos ez. Bekukkantunk a kis boltba, ahol a szinte semmiből rengeteg munkával és kreativitással készült holmik kelletik magukat ÁFA-mentesen, mert ezt is sikerült elérnie a kórház vezetésének.

Fotó: 24.hu

A hosszú séta a Nagy Tündérkertben ér véget, ahol már sarjadnak a gyümölcsfák. Ez a kórház egyik új projektje, de hamarosan állatterápia is indul. Itt áll az a ma már hatalmas cseresznyefa is, amely egyfajta emblémája lehetne az itt folyó munkának. Bender Zsuzsanna fiatal orvosként ültette 1980-ba. Őt Kézdi Balázs, a mentora csábította ide, bár ezt a mindig szerény Zsuzsanna nem mondta, de azért, hogy az utódja legyen. Ahogy neki is megvan már az utódja: ezt az évtizedek óta kemény munkával felépített osztályt nem vezetheti valaki, aki csak úgy beesik az utcáról, ez nem is kérdés.

Nem olyan régen megállt egy kis teherautó, bejött egy férfi, és megkérdezte: megismerem-e – mesél egy tipikus történetet. – Persze, nem. Négy éve volt páciensünk, azóta vállalkozó lett, és hozott egy teherautónyi holmit. Volt, aki eljött elmesélni, hogy rendbe jött az élete, angoltanár lett.

Ezeket élem meg igazi szakmai sikerként. És amikor a betegeim kimennek a városba, és senki meg nem mondja, hogy a pszichiátrián kezeljük őket, na, az már valami.

Forrás: 24.hu

Szigetvári Kórház

A Szigetvári Kórház pszichiátriai rehabilitációs osztályának, osztályvezető főorvosa

Dr. Bender Zsuzsanna érdemelte ki 2015 év legjobb orvosa címét.

1 3 4 5

Search

+