Szigetvári Kórház Házirendje és Betegtájékoztatója

 

Tisztelt Betegünk!

 

Tájékoztatónkat azzal a reménnyel nyújtjuk át Önnek, hogy segítségével a kórházban tartózkodásának ideje alatt otthonosan érezze magát.

Intézményünk valamennyi dolgozójának célja, hogy tevékenységünkkel megnyerjük az Ön bizalmát, mely alapja lehet a további sikeres együttműködésnek. Hivatásunknak megfelelően mindent megteszünk az Ön mielőbbi gyógyulásáért.

Ennek érdekében kérjük, szíveskedjék alkalmazkodni kórházunk rendjéhez.

 

I.            A betegek megérkezése a kórházba

 

Betegünk a beutalón feltüntetett osztályon a főnővérnél, annak távollétében az osztályos szakdolgozónál jelentkezzék, aki az osztályos orvossal történt megbeszélés után az állapotának megfelelő betegszobában biztosít számára helyet.

Ezt követően az osztályon felkeresik Önt, és intézik az felvételét, melyhez személyi igazolvány (lakcímkártya) és TAJ kártya szükséges.

Saját ruháját a kórteremben lévő ruhásszekrényben tudja elhelyezni.

Felhívjuk figyelmét, hogy nagyobb pénzösszegért, értéktárgyakért, kórházi ápoláshoz nem szükséges okmányokért felelősséget az osztály dolgozói nem tudnak vállalni, ezek behozatalát mellőzze. Értéktárgyai megőrzését – értékleltár felvétele mellett – kérheti az osztály főnővérétől, annak távollétében a műszakvezető ápolótól. Lehetősége van az intézet pénztárában értéktárgyait – elismervény ellenében leadni.

 

II.              A betegeknek mit szükséges, illetve lehet magunkkal hozni a kórházba

 

  1. Személyi igazolványát, betegkártyáját, előző kórházi zárójelentését és vizsgálati leleteit, valamint otthonában eddig szedett gyógyszerek felsorolását tartalmazó – kezelőorvos által aláírt – iratot.
  2. Tisztálkodó eszközöket (mosdószivacs, tusfürdő, törölköző, fésű, fogápolási eszközök) papírzsebkendőt, WC papírt, szükség esetén testápoló krémet. Célszerű evőeszközt, szalvétát és ivópoharat is magával hoznia.
  3. Fertőzőgyanús betegségeket és az egyes beavatkozások idejét kivéve a betegek saját ruhájukat használják, de hálóinget, pizsamát, köntöst a betegosztályon is igényelhetnek.
  4. A személyi higiénéhez tartozó személyes tárgyak használatára lehetőség van, de nyomatékosan kérjük, hogy erős illatú kozmetikumokat ne használjanak.
  5. Az intézménybe behozott, elemmel működő rádiókat csak fülhallgatóval használhatják. Televízió behozatala az osztályvezető főorvos írásos engedélyével lehetséges, használata olyan formában történhet, hogy a betegtársak nyugalmát ne zavarja.
  6. A csecsemő- és gyermekosztályra behozhatják a gyermek balesetveszélyt, és zajt nem okozó – a gyógyító egység munkáját nem zavaró, fertőtleníthető – játékát és mesekönyvét, de ezekért a tárgyakért felelősséget nem tudunk vállalni.
  7. A krónikus betegségben szenvedő betegtől kérjük az első napra szükséges speciális gyógyszereit magával hozni, hogy a felvétel napján is biztosítani tudjuk a folyamatosságot. Tájékoztatjuk, hogy intézményünk orvosai hatóanyag szerint gyógyszerelnek. Természetesen előnyösebb, ha valaki folyamatosan ugyanazokat a készítményeket szedi, ezért ha Ön ragaszkodik a krónikusan szedett, megszokott gyógyszereihez, kérjük, hozza magával azokat.

 

Kivonat a kórházi osztályok napirendjéből

 Kórházi tartózkodás alatt a fennjáró betegek, – a vizsgálatok, kezelések zavartalansága, a betegtársak nyugalma érdekében – az alábbi napirendhez szíveskedjék alkalmazkodni:

6:00 ébresztő
6:00 – 7:30 tisztálkodás, majd ágy rendbe hozása
7:30 – 8:30 reggeli
8:00-tól vizitek, kezelések, vizsgálatok
12:00 – 13:30 ebéd
14:00 – 15:00 csendes pihenő
15:00-tól séta azok számára, akik erre engedelyt kaptak
17:30-tól vacsora
18:00 – 19:00 esti vizitek
19:00-tól tisztálkodás
21:00 villanyoltás

Kérjük Tisztelt Betegeinket, hogy a kórházi tisztaságot és rendet megőrizni, a kórházi felszereléseket, berendezéseket rendeltetésszerűen használni, és vizitek, gyógykezelések, illetve csendes pihenő alatt a betegszobában tartózkodni szíveskedjenek.
A kórházi ellátás alatt betegségével, a gyógykezelésével kapcsolatos információt kezelőorvosától és az osztályvezető főorvostól, a betegápolási tevékenységgel kapcsolatos kérdésekre tájékoztatást az osztályos főnővértől, szakdolgozótól kap. Egyes osztályainkon – a speciális feladatok miatt – a napirend a fentiektől eltérő lehet.

 

Betegeink az alábbi szolgáltatásokat tudják igénybe venni:

  • A betegosztályokon TV-nézésre van lehetőség. Kérjük a készülék használatánál, legyen tekintettel betegtársaik nyugalmára. Egyes osztályainkon a TV-nézést külön szabályzat rögzíti.
  • A fekvőbeteg osztályokon telefonok találhatók, melyen hozzátartozói hívhatják.

 

Kérjük, ne hozzon magával

  • Szeszesitalt (és ne is fogyasszon)
  • Bárminemű fegyvert és veszélyes tárgyat

 

A kórházat engedély nélkül elhagyni nem szabad!

Indokolt esetben, rövid időre a főnővér, illetve a műszakvezető ápoló írásos engedélyével is el lehetne hagyni a kórházat. Ezt a portás jogosult és köteles ellenőrizni.

Az intézmény bekerített területét kórházi ruházatba (pizsama, hálóing, köntös), ne hagyja el.

Az I. Emeleti folyosón lévő étteremben kávézó, a folyosó végén Büfé üzemel. A szakrendelői folyosón lehetőség van gyógyászati segédeszközök kiváltására a Gyógyászati Segédeszköz Szaküzletben, ajándéktárgyak vásárlására a Kórházi Árudában.

 

Nem szabad

  • Balesetveszélyes helyzetet teremteni
  • A kórházban a kijelölt területen kívül dohányozni
  • Egy alkalommal két látogatónál többet fogadni
  • Kórházi tárgyat hazavinni

 

Csak olyan élelmiszert és italféleséget hozzanak magukkal, melyet előzőleg a kezelőorvossal, vagy a dietetikussal egyeztettek, mert ennek a tanácsnak a megszegésével a vizsgálatok eredményeit, valamint a beteg gyógyulásának esélyeit is ronthatják.

 

Dohányzás:

A Kórház bekerített területén belül a dohányzásra kijelölt helyek:

  • A pszichiátriai osztály zárt dohányzója
  • Az összekötő folyosó melletti zárt udvar („Tündérkert”)(IV.-II. Épület között)
  • a kórház „C” raktár előtti padokkal ellátott parkja.

 

III.            Kórházi elbocsátás rendje

 

Az osztályos orvos 24 órával előbb tájékoztatja a beteget kórházból való elbocsátási szándékáról. A beteg elbocsátása előtt köteles a rendelkezésre bocsátott intézeti ruhákat, tárgyakat az osztályos ápolónak átadni.

Vizsgálatok, és kezelések befejezése után minden beteg zárójelentést kap. Ez a fontos dokumentum tartalmazza a kórházban folytatott vizsgálat, és kezelés leírását. Az utóvizsgálatok, és későbbi kezelések, gondozások rendjére is ebben történik eligazítás. Kérjük, hogy zárójelentésével háziorvosát szíveskedjék felkeresni.

 

IV.           A betegeket megillető jogok

 

Az egészségügyről szóló 1997. Évi CLIV törvény rögzíti a betegek jogait és kötelezettségeit.

A törvény értelmében a betegeket az alábbi jogok illetik meg, melyet intézményünk tiszteletben tart.

 

A betegeket megillető jogok gyakorlásának módja intézményünk vonatkozásában

 

1. Az egészségügy ellátáshoz való jog

Valamennyi, szolgáltatásunkat igénybevevő beteget megilleti az állapotának megfelelő, megkülönböztetésmentes ellátás. Minden betegnek joga van sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátáshoz, valamint fájdalmának csillapításához és szenvedéseinek csökkentéséhez

Kórházunkban el nem végezhető ellátás esetén – a szervezet küldetése és a rendelkezésre álló erőforrás hiányában – a beteget tájékoztatjuk, hogy az adott ellátás mely szolgáltatóknál biztosítható, szükség esetén a továbbutalásról, áthelyezésről, helybiztosításról gondoskodunk.

A beteget a külön jogszabályban meghatározott esetben és módon kell várólistára helyezni. A várólista az adott egészségügyi ellátásra besorolt betegek családi és utónevét, nemét, születési évét, lakóhelyét, társadalombiztosítási azonosító jelét és az ellátásra való jogosultság sorrendjét tartalmazza.

 

2. Az emberi méltósághoz való jog

Az egészségügyi ellátás során a beteg ember méltóságát tiszteletben tartjuk. Csak a kezelőorvos által a gyógykezeléshez szükségesnek tartott beavatkozásokat végezzük el, melyhez együttműködését kérjük

Az ellátás során a beteg jogainak gyakorlásában csak az egészségi állapota által indokolt ideig – törvényben meghatározott – mértékben és módon korlátozzuk.

A beteg személyes szabadsága – ellátása során – fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerekkel vagy eljárásokkal kizárólag sürgős szükség esetén, illetőleg a beteg, vagy mások élete, testi épsége és egészsége védelmében korlátozható. Kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó, vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni. A korlátozó intézkedés csak addig tarthat, ameddig az elrendelés oka fennáll. A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni.

A betegellátás során bizonyos vizsgálatoknál, beavatkozásoknál elengedhetetlen a ruházat eltávolítása, de ez esetben csak a vizsgálatban, beavatkozásban résztvevő egészségügyi ellátó személyzet van jelen, és a lehetőségekhez mérten biztosítjuk az elkülönítést, Kérjük, hogy – méltóságuk megőrzése érdekében – használjanak fehérneműt.

 

3. A kapcsolattartás joga

A kórházi tartózkodás alatt a kapcsolattartás jogát a beteg a betegtársai jogainak tiszteletben tartásával, a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja.

A betegek a hozzátartozóikkal a kapcsolatot az ajánlott látogatási időn túl telefonon tarthatják. Az egyes betegszobákban felszerelt telefonokat – bejövő hívás – a betegtársak nyugalmának és az osztály működésének zavartalansága mellett lehet használni.

Nővérpultnál elhelyezett telefonok használatát – betegeink részére – nem áll módunkban engedélyezni. Mobil telefonokat a tiltó táblák, és a speciális tájékoztatók figyelembevételével lehet használni.

Abban az esetben, ha a gyógykezelésük tényét, vagy a gyógykezeléssel kapcsolatos egyéb információt nem kívánja feltárni hozzátartozói előtt, erről felvételkor, majd azt követően is írásban nyilatkozhat, mely módosítására az ellátás alatt lehetősége van.

 

A beteglátogatás rendje

 Intézményünkben a beteglátogatásra folyamatosan van lehetőség, de a betegek nyugalmának és a zavartalan betegellátási tevékenységek, kezelések, vizsgálatok, vizitek kivitelezésének biztosítása érdekében a betegeket kizárólag naponta 10:00 – 18:00 óra között lehet látogatni.

Rendkívüli esetben az osztályvezető főorvos erről eltérően is rendelkezhet írásban, ha az elkülönítés lehetséges.

A betegeket egyszerre 2 látogatónál több ne látogassa, mert zavarja a betegtársak nyugalmát.

A benntartózkodás alatt a hozzátartozó köteles a betegtársak jogait tiszteletben tartani, és a betegellátó osztály munkarendjéhez alkalmazkodni.

 

Vizsgálatok, kezelések, betegellátási munkák végzése alatt, a vizitek idejében nem szabad látogatóknak a kórteremben tartózkodni!

 

Az intenzív osztályon a látogatás az osztály jellegéből adódóan 5 percnél ne legyen több, és csak egy látogató tartózkodhat bent a betegnél, a kórház által biztosított védőruhában és műanyag védőcipőben!

 

A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa, vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon. Térítés ellenében Anyaszállást tudunk biztosítani.

A súlyos állapotban lévő beteg (aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van) kérheti, hogy az általa megjelölt személy az ellátás alatt mellette tartózkodjon. Cselekvőképtelen beteg esetén a fenti személy megjelölésére a beteg törvényes képviselője, ennek hiányában a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes házastársa vagy élettársa, ennek hiányában gyermeke, ennek hiányában szülője, ennek hiányában testvére, nagyszülője, ennek hiányában unokája; közös háztartásban élő hozzátartozó hiányában a beteggel közös háztartásban nem élő hozzátartozó ugyanebben a sorrendben.

A szülő nőnek lehetőséget biztosítunk arra, hogy az általa megjelölt egy személy a vajúdása és a szülése alatt folyamatosan vele legyen az intézmény által rendelkezésre bocsátott védőruházat és egyéb védőfelszerelések használata mellett olyan formában, hogy az ellátó személyzet munkáját ne zavarja.

A születést követően a gyermekgyógyász és a szülész szakorvos megítélése alapján a szülő nő, illetve az újszülött egészségi állapotának figyelembevételével az anya kérheti, hogy újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el. Ez esetben a rooming-in rendszer működési és higiénés rendjét az anya és hozzátartozók is kötelesek betartani.

Az újszülötteket csak ablakon keresztül lehet megtekinteni.

A rooming-in szobában és a gyermekágyas részlegen nincs látogatás. Az anyák a szülészet-nőgyógyászati osztály társalgójában fogadhatják látogatóikat. A mozgásképtelen gyermekágyas anyát rövid ideig (javasolt 5-10 perc) lehet látogatni a kórteremben egy látogatónak, akinek az ellátó személyzet által felajánlott védőruházat használata kötelező. Szoptatás ideje alatt tilos a látogatás!

 Az osztályvezető főorvos szakmai indok esetén az osztály egyes kórtermeiben megtilthatja a látogatást.

 Az egyházi személlyel való kapcsolattartásra, a vallásgyakorlásra – igény szerint – lehetőséget biztosítunk.

 

Betegeink hitet es érdemrendjét tiszteletben tartjuk, kérjük a fentiek betartását/elfogadását betegtársaikkal szemben.

 

A betegek a kórházi ellátás ideje alatt saját ruhájukat használhatják az alábbi esetek kivételével:

  • Az újszülöttek ellátása a kórházi ruhában történik. Ugyanez vonatkozik a fertőző gyanús betegekre is.
  • Az egyes beavatkozásoknál, vizsgálatoknál, melyek a ruha szennyeződésével járhatnak, javasoljuk a kórházi textília használatát.
  • A műtétre kerülő betegek, műtőben történő beavatkozások esetén a páciensek/betegek részére a műtét, beavatkozás előtt kórházi fehérneműt biztosítunk melynek használata kötelező.
  • A csecsemő osztályra – szoptatás céljából – bejáró, illetve bent tartózkodó anyáknak
  • védőruha, védőpapucs használata kötelező, szükség esetén szájkendő használata elrendelhető.
  • A gyermekosztályon kísérőként bent tartózkodó hozzátartozó (egy betegnél egy fő) az intézményi védőköpenyt köteles használni, illetve kizárólag erre a célra rendszeresített saját szabadidőruháját is használhatja.
  • Az elkülönítőben elhelyezett csecsemőnél a szoptató anyának is csak az intézmény által kiadott védőköpenyben, illetve védőpapucsban lehet tartózkodni.

A kísérők az osztály által rendelkezésre bocsátott védőköpenyben csak az osztályon tartózkodhatnak, abban a parkba kimenni nem lehet.

 

4.    Az intézmény elhagyásának joga

Ha a beteg orvosi javaslat ellenére a kórházat el kívánja hagyni a gyógykezelés befejezése előtt, ezt a szándékát a kezelőorvosával közölnie szükséges.

Bizonyos jogszabályban rögzített esetekben az intézmény önkéntes elhagyásának jogát a gyógyintézet korlátozhatja.

A beteg gyógyintézetből történő elbocsátásáról a beteget, illetőleg hozzátartozóját előzetesen tájékoztatni kell, lehetőség szerint legalább 24 órával a tervezett elbocsátást megelőzően.

 

5.  A tájékoztatáshoz való jog

Intézményünkben a betegfelvételkor a betegek tájékoztatást kapnak a betegtájékoztatás területeiről, az egyénesített tájékoztatási kötelezettségünkről.

Kórházunkban az egyénesített formában adott teljeskörű tájékoztatást a beteg kezelőorvosa adja. A jogszabályi előírások figyelembevételével a tájékoztatás szóban és írásban történik oly formában, hogy lehetőséget biztosítson a döntésre jogosult személy teljeskörű informáltságára, kérdések felvetésére.

Betegeink a tájékoztatási jogról való lemondással írásban élhetnek, illetve kijelölhetnek olyan személyt, aki helyettünk gyakorolja ezt a jogot.

Lehetősége van a betegnek felvételkor, és az ellátás alatt rendelkezni arról, hogy a gyógykezelés tényéről senkit ne tájékoztasson a kórház, illetve meghatározott személyeket kizárni a tájékoztatásból.

Telefonon információt abban az esetben adunk, ha az érdeklődő (családtag) bemondja az Ön TAJ számának utolsó három számjegyét. Erre az azonosításra a titoktartás érdekében van szükség.

 

6.    Az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga

Az intézmény támogatja a szolgáltatást igénybevevő személyek azon jogát, hogy a kivizsgálást és a kezelést érintő döntésben részt vegyen. Ehhez a gyógyító közösség tagjai – a hatáskörök betartása mellett – tájékoztatást adnak.

Az önrendelkezési jog értelmében a cselekvőképes beteg maga dönt az egészségügyi beavatkozások elvégzésének hozzájárulásáról, és az egészségügyi ellátás igénybevételéről, jogosult megnevezni azt a cselekvőképes személyt, aki helyette a beleegyezés/visszautasítás jogát gyakorolja (melyet az ellátás alatt módosíthat).

A testüregbe hatoló – invazív – beavatkozások elvégzése előtt a kezelőorvos, illetve a szakápolo keresi fel a beteget, és részletes szóbeli és írásbeli tájékoztatást ad a beavatkozásról, az elmaradás kockázatáról, az alternatív megoldásról, lehetőséget biztosítva a kérdések felvetésére, tájékozott beleegyezés megadására, kinyilvánítására.

A betegnek jogában áll a tervezett beavatkozásokat visszautasítani, ez esetben a gyógyulás kimenetelével kapcsolatosan az ellátó személyzet a felelősség nem terheli.

Súlyos, életveszélyes állapotok esetén a beleegyezés megkérését mellőzzük.

A beteget bizonyos esetben – meghatározott eseteket kivéve – megilleti az ellátás visszautasításának joga, melyet közokiratban, illetve teljes bizonyító erejű magánokiratban tehet meg, melyet a betegellátási folyamat alatt bármikor visszavonhat.

A betegek rendelkezhetnek esetlegesen bekövetkező elhalálozásuk esetére holttestüket érintő beavatkozásokról, melyben megtilthatják a szerv-szövet eltávolítását.

 

7.    Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

A beteg a kórházi benntartózkodás alatt és után is betekinthet – jogszabály figyelembevételével – saját dokumentációjába. Amennyiben másolatot kíván kérni a dokumentációból, azt térítés ellenében rendelkezésre bocsátja az intézmény.

 

8.    Az orvosi titoktartáshoz való jog

A betegellátási folyamat alatt az ellátásban résztvevő személyek a tudomásukra jutott egészségügyi, és személyes adatokat – az orvosi titkot – bizalmasan kezelik. Az adatok kezelése és az Egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. Évi XLVII. Törvény értelmében történik.

A sajtónyilvánossággal kapcsolatban betegeink törvénybe iktatott jogát biztosítjuk.

 

9.    Az orvosi kezeléssel, ellátással kapcsolatos panasz kivizsgálásának joga

Betegeink az orvosi kezeléssel, ellátással kapcsolatos panaszokkal a gyógyító egységekben az osztályvezető főorvost, ápolással kapcsolatos észrevételek esetén a főnővért, kórházvezetői szinten a főigazgatót, orvosigazgatót, ápolási igazgatót kereshetik fel és fordulhatnak a kórház Etikai Bizottságához is.

Panaszaikkal felkereshetik a Betegjogi Képviselőt, aki kórháztól független személy, és ellátja a betegek jogainak védelmét, segíti a betegjogok megismerését és érvényesítését.

A kórház Etikai Bizottsága, a Betegjogi Képviselő elérhetősége a gyógyító egységekben központi helyen található.

 

V.             A betegek kötelezettségei

 Az egészségügyi szolgáltatást igénybevevő betegek – jogszabály általi – kötelezettségei:

  • A vonatkozó jogszabályokat és az intézményi rendszabályokat betartani
  • Az egészségügyi dolgozókkal – képességei és ismeretei szerint – együttműködni, ennek érdekében:
  • A kórisme megállapításához a korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer-, vagy gyógyhatású készítmény szedéséről a kezelőorvos tájékoztatása szükséges,
  • Esetleges fertőző betegség tényéről tájékoztatást adni,
  • Más beteg jogait tiszteletben tartani,
  • Az egészségügyi dolgozók törvényben foglalt jogait szem előtt tartani,
  • Az intézmény Házirendjében foglaltakat betartani
  • A gyógykezelésekkel kapcsolatban kapott rendelkezéseket betartani
  • A személyes adatait, hitlet érdemlően igazolni
  • A jogszabály és az intézményi Térítési Szabályzat által előírt térítési díjat megfizetni,
  • Az egészségügyi ellátást érintő korábban tett jognyilatkozatáról tájékoztatást adni.

A Házirend betartása minden beteg kötelessége, megszegése az együttműködés megtagadását jelenti, melynek következménye – a beteg egészségi állapotát figyelembe véve – a kezelőorvos javaslatára az intézményből való elbocsátást vonhatja maga után.

Amennyiben elégedett volt orvosi/ápolási ellátásával, és megengedheti magának, hogy kórházunkat anyagilag támogassa, úgy a

 

Szigetvári Kórházért Alapítvány 11731094-20013688-00000000

Számú bankszámlájára utalhatja adományát, melyet előre is tisztelettel megköszönünk.

 

Köszönettel és tisztelettel:

A Kórház dolgozói