SZAKRENDELÉSEK

HÁZIORVOSI ÜGYELET

A Szigetvári Kórház vezetősége és dolgozói nevében megrendülten tudatjuk mindenkivel, aki ismerte, szerette és tisztelte, hogy kollégánk, Dr. Györkös Györgyi 2023. január 28-án méltósággal viselt, hosszú, súlyos betegsége következtében elhalálozott.

Dr. Györkös Györgyi 1974-ben végzett a Pécsi Tudományegyetemen. Munkáját az Egyetem Társadalomtudományi Intézetében kezdte.

1982-ben jelentkezett a Szigetvári Kórház Pszichiátriai Osztályára. Kórházunk valamennyi mentális beteget gyógyító ellátási részlegén dolgozott. A pszichiátriai, pszichoterápia, valamint addiktológia szakorvosa.

Nyugdíjazását követően változatlanul végezte munkáját, vezette a Szigetvári Pszichiátriai Gondozót haláláig. Kiemelkedő munkát végzett az ügyeletek ellátása során.

Sokan fordultak hozzá problémájukkal, betegségükkel. Szeretetteljesen, jó szakmaisággal segített mindenkinek.

Szomorúan búcsúzunk Főorvos társunktól, emlékét őrizzük.

 

A Szigetvári Kórház Vezetősége

Támogassa adója 1%-ával
a Szigetvári Kórházat!

Célunk a magasabb színvonalú és komfortosabb betegellátás megteremtése az Önök érdekében, dolgozóink folyamatos képzésével, gyógyulást segítő eszközök, gyógyászati berendezések fejlesztésével és korszerű ápolási eszközök beszerzésével.

Szigetvári Kórházért Közhasznú Alapítvány

7900 Szigetvár, Szent István ltp 7.

bankszámla: 11731094-20013688

adószám: 18329986-1-02

 

Köszönettel: A kórház dolgozói

Tisztelt Betegeink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Mozgásszervi Rehabilitációs Szakrendelésen dr Görög Pál osztályvezető főorvos Úr 2022.05.10-én 08:00-tól megkezdi működését.

Rendelési idő:

Kedd 08:00-11:00 – Mozgásszervi Rehabilitációs Szakrendelőben

Csütörtök 08:00-10:00 – Összevont Háziorvosi Ügyeletben

 

Időpontkérés a +36-73/500-595 telefonszámon lehetséges

Tisztelt Betegeink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szigetvári Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya 2022.05.16-tól ismét fogadja betegeit.

Az osztályra történő felvétel előjegyzés alapján történik!

További információ a +36-73/500-552 telefonszámon

A Szigetvári Kórház a Sürgősségi Betegellátó Osztályán, a COVID-19 Triage-ban végzi el a PCR mintavételezést, hétfőtől péntekig, rendelési időben 10 óra 00 perctől 16 óra 00 percig, melyet a 06-73/500-595-s telefonszámon lehet elérni.

Folytatódik a Covid Önkéntesek regisztrációja!

Országos Kórházi Főigazgatóság – COVID önkéntes regisztráció

A koronavírus járvány harmadik hulláma minden eddiginél súlyosabban érinti Magyarországot és a magyar lakosságot. Össze kell fognunk és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a meredeken ívelő járvány mielőbbi leküzdése érdekében. Ezért ismét elindítjuk a COVID Önkéntes oldalt az egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben résztvevők számára, és tenni akarnak a magyar betegek gyógyulásáért. Regisztrálni a https://covid-onkentes.okfo.gov.hu/ honlapon lehet.

– Hívjuk és várjuk azokat a szakorvosokat, vagy azon szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom a járványügyi helyzetben várhatóan lecsökken.

− Hívjuk és várjuk azokat az egészségügyi szakembereket, orvosokat és szakdolgozókat, akik nem közfinanszírozott járó- vagy fekvőbetegellátó egészségügyi szolgáltatóknál dolgoznak.

− Hívjuk és várjuk azokat az egészségügyi szakembereket, akik egészségügyi szakképesítésük megszerzése után nem az egészségügyi ágazatban helyezkedtek el, vagy időközben elhagyták azt.

− Hívjuk és várjuk mindazokat, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt.

− Orvos-, fogorvorvos-, gyógyszerésztanhallgatók, egészségtudományi hallgatók, egészségügyi OKJ-s képzések hallgatói is jöjjenek!

− Hívjuk és várjuk azokat a rezidenseket és szakorvos-jelölteket akik szükség esetén szívesen vállalnának feladatot a képzőhelyüktől eltérő egészségügyi intézményben vagy a járványügyi védekezés egyéb színterein.

A járvány leküzdésében való közreműködés önkéntes jogviszony keretében, a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény rendelkezéseivel összhangban, ellenszolgáltatás nélkül történik majd.

Sikeres regisztrációt követően az orvostanhallgatóknak lehetőségük van választani az alábbi preferált területek közül:

− a fertőzés gyanús és fertőzött betegek megfigyelése;

− a középsúlyos fertőzött betegek ellátásában való részvétel;

− a súlyos állapotban lévő fertőzött betegek intenzív ellátásában való részvétel;

− az időskorú betegek otthoni vagy intézeti ellátásában való részvétel;

− a fogyatékos embertársaink otthoni vagy intézeti ellátásában való részvétel;

− a karanténok valamelyik formájában lévő betegek ellátásában való részvétel;

Lehetséges továbbá a preferált régió kiválasztása is.

Amennyiben már rendelkezik a jelentkező egészségügyi szakképesítéssel, de működési nyilvántartási engedéllyel nem, a regisztrációhoz szükséges Alapnyilvántartási számát a https://kereso.enkk.hu oldalon tudja szükség esetén megnézni.

A Szigetvári Kórház betartja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Prof. Dr. Kásler Miklós Miniszter Úr által kiadott határozatot, miszerint:

„A Kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel a betegek teljes körű ellátása és a járvány terjedésének megfékezése érdekében az egészségügyi ellátást érintő korlátozó intézkedések kerültek bevezetésre, mint például a kórházban kezelt betegek látogatásának tilalma.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 11. § (5) bekezdése a látogatáson kívüli személyes kapcsolattartási jogot állapít meg az alábbiak szerint.

(5) A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy – amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki – újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el. ”

Fentiek értelmében a szülő nő mellett lehet egy általa választott személy, így az „apás” szülésnél az apa nem látogató, hanem a szülés részese, a szülő nő segítője. Ezekben az esetekben is indokolt azonban a járványveszélyre tekintettel a fertőzés elleni fokozott védelem biztosítása. Az érintett személyeknek kötelességük a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedésekben együttműködni.

 

Prof. Dr. Koppán Miklós, a Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Klinikaigazgatója által kiadott javaslata alapján kérjük, a megfelelő méretben az alábbiak beszerzését az apás szüléshez:

–        2 pár egyszer használatos cipővédő

–        1 garnitúra egyszer használatos zsilipruha (2 részes vagy overál)

–        2 db. FFP3-s arcmaszk vagy védőszemüveg

–        5 pár egyszer használatos gumikesztyű

Tisztelt Betegek, Hozzátartozók!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Kórházunk Igazgatói Titkársága, és a Házipénztára a koronavírus miatt kialakult helyzetre való tekintettel a mai naptól, a veszélyhelyzet fennállásáig a személyes ügyfélfogadást szünetelteti!

Abban az esetben, ha bármilyen befizetési kötelezettsége áll fenn a Kórház felé, úgy kérjük, azt átutalási megbízással teljesítse.
Utalási adatok:
Név: Szigetvári Kórház
Számlaszám: 10024003-00333049
Számlavezető Bank: Magyar Államkincstár.

Az alábbi elérhetőségeken továbbiakban is állunk szíves rendelkezésükre:
Tel.: 06-73/500-500 (porta)
Tel.: 06-73/500-511 (titkárság)
Tel.: 06-73/500-556 (titkárság)
E-mail: titkarsag@szigetvarkorhaz.hu
E-mail: titkar.apolasi@szigetvarkorhaz.hu

Köszönettel,
Kórház Vezetősége

Egykapus rendszer bevezetése

Tisztelt Betegeink!

A fertőzések visszaszorítása érdekében intézményünk egykapus belépést vezet be az kórház területén! Ennek értelmében az épületbe csak a sürgősségi osztály bejáratán keresztül lehetséges a belépés. A belépéskor a kézfertőtlenítés kötelező!

Kérjük betegeinket, hogy kizárólag sürgős esetben keressék fel intézményünket!

Az időponttal rendelkező beteget kérjük, hogy telefonon egyeztessenek az érintett szakrendeléssel. A folyamatban lévő kezelések felfüggesztésre kerülnek. Az időpontra előjegyzett vizsgálatok nem sürgős esetben halasztása történik meg.

Szakrendelések elérhetőségei

Audiológia 73/500-523
Belgyógyászati szakrendelő 73/500-588
Bőr- és nemibeteg gondozó 73/500-529
Diabetológiai szakrendelő 73/500-000 151-es mellék
EEG 73/500-518
Endoscopia 73/500-562
Foglalkozás egészségügy 73/500-575
Fül- orr- gégészeti szakrendelő 73/500-535
Gyermekambulancia 73/500-522
Információ 73/500-595
Kardiológiai szakrendelő 73/500-000 122-es mellék
Mentálhygiénés gondozó 73/500-000 232-es mellék
Neurológiai szakrendelő 73/500-537
Nőgyógyászati szakrendelő 73/500-589
Nőgyógyászati szakrendelő 73/500-000 288-as mellék
Onkológiai gondozó 73/500-525
Ortopédiai szakrendelő 73/500-554
Pszichiátria (aktív) szarendelő 73/500-000 216-os mellék
Pszichiátria (rehab) szakrendelő 73/500-000 171-es mellék
Reumatológiai szakrendelő 73/500-538
Sebészeti szakrendelő 73/500-581
Szemészeti szakrendelő 73/500-578
Traumatológiai szakrendelő 73/500-000 299-es
Tüdőgondozó 73/500-517
Tüdőgondozó főorvos 73/500-571
Urológiai szakrendelő 73/500-554

Sürgős esetben az intézmény teljese kapacitással ellátja a felmerülő igényeket. Ezen beavatkozások teljeskörűen ellátásra kerülnek!

A fenti intézkedésekkel kapcsolatosan kérjük szíves megértésüket és a benne foglaltak betartását.

Kórház vezetése

1. Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Pácienseinket, hogy a Szigetvári Kórház a mai napon, az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapott “azonnali intézkedések megtétele” tárgyú levélre hivatkozással az alábbiak intézkedéseket hoztuk:

“1. A mai nap folyamán gondoskodjon arról, hogy az Ön által vezetett intézmény/ellátó összes olyan betege megkapja az értesítést arról, hogy a 2020.03.16-tól tervezett egészségügyi ellátása csak akkor kerül elvégzésre, ha arra sürgős szükség miatt (életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében) kerül sor. Kérem, minden előjegyzett betegük számára ezt a tájékoztatást személyre szabottan juttassák el, ezt az információt elektronikus csatornáikon keresztül is osszák meg betegeikkel. A holnapi nap folyamán gondoskodjanak arról, hogy mindezek ellenére az intézményükbe érkező betegek megfelelő tájékoztatást kapjanak.”

Megértésüket és együttműködésüket megköszönve,
Szigetvári Kórház Dolgozói

2. Tisztelt Lakosság!

A Nemzeti Népegészségügyi Központ, Dr. Müller Cecília Országos Tisztifőorvos Asszony tájékoztatása alapján részletezzük Kórházunkban elrendelt látogatási tilalmat:

  1. A súlyos állapotú betegnek joga van arra, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon. Cselekvőképtelen, súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van.
  2. A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon.
  3. A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy – amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki – újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.
  4. A beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel vagy vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával való kapcsolattartásnak és vallása szabad gyakorlásának joga.

Ezekben az esetekben is indokolt azonban a járványveszélyre tekintettel a fertőzés elleni fokozott védelem biztosítása.

A látogatási tilalommal kapcsolatos részletes, helyi szabályokat az intézkedéssel érintett intézmények házirendje határozza meg.
Jogszabály és hatósági rendelkezés nem tiltja, hogy hozzátartozók, látogatók élelmiszert, ételt vigyenek, küldjenek az Intézmények ellátottjai részére fontos azonban kiemelni az alábbiakat:

  • az élelmiszerek, ételek legalább +63°C-os, néhány pereces hőkezelése nagy bizonyossággal elpusztítja az esetlegesen jelenlévő érzékeny vírusokat,
  • nem azonnali elfogyasztás esetében, megfelelő tárolókapacitás, hűtést igénylő élelmiszerek, ételek esetén hűtőkapacitás, melegítési lehetőség biztosítása szükséges,
  • nem személyes átadás, átvétel esetén, illetve nem azonnali fogyasztás esetén a csomagoló eszközön az ellátott nevének feltüntetése javasolt,
  • a közétkeztetés keretében adott élelmiszerektől, ételektől a bevitt ételek, élelmiszerek, elkülönítetten tárolandók,
  • zöldségek-gyümölcsök felhasználása és fogyasztása előtt minden esetben a felületük alapos folyóvizes lemosása javasolt.

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük a Kórház valamennyi Dolgozója és Betegei nevében!

Koronavírus

Koronavírussal kapcsolatos hiteles források:

  • A magyar kormány operatív törzset hozott létre az új koronavírus elleni küzdelem érdekében.
  • Az operatív törzs honlapján hiteles és naprakész információk találhatók a hatósági intézkedésekről, a megelőzéshez szükséges lépésekről és teendőkről panaszok esetén: https://koronavirus.gov.hu
  • Az operatív törzs jelen van a Facebookon is: „Koronavírus tájékoztató oldal” néven: https://facebook.com/102141028062794
  • Kérdések feltehetők a nap 24 órájában működő ügyeleti központnak telefonon, a 06 80 277 455 és a 06 80 277 456 ingyenesen hívható számokon, illetve
  • írásban a következő e-mail címen: koronavirus@bm.gov.hu

 

  • A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az országos tiszti főorvos vezetésével részt vesz az operatív törzs munkájában.

 

Tájékoztató dokumentumok:

Támogassa a Szigetvári Kórházat!

ADJA ADÓJA 1%-ÁT A SZIGETVÁRI KÓRHÁZNAK!

Betegeink itt foglalhatnak időpontot

NÉHÁNY SZÁMADAT KÓRHÁZUNKRÓL

538962

Ellátott beteg

499956

Elégedett beteg

120

Kórterem

13618

Orvosi berendezés

451

Orvos és nővér

501013

Gyógyult beteg

A Szigetvári Kórház állásajánlatai