Az átszervezés révén megszűnhetnek a hosszú betegutak - Szigetvári Kórház

Az átszervezés révén megszűnhetnek a hosszú betegutak

2012. június 21. 18:49 – bama.hu (forrás: Dunántúli Napló)

Bő egy hét múlva élesedik a Semmelweis-terv, amitől az egészségügyi helyzet jelentős javulását várják a szakértők.

A Dunántúli Naplóban már többször foglalkoztunk az egészségügy gyökeres átalakítását célzó Semmelweis-tervvel, valamint annak két alapelemével, a térségi szervezéssel és az átalakuló betegutakkal. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett törvényt hétfőn fogadta el a parlament, hivatalos információk a jövő héten várhatóak. Az idő mindenkit sürget, hiszen a jogszabály végrehajtási rendelete július elsejétől lép életbe.

– Baranya megyében is lesznek változások, de a legtöbb esetben ebből a betegek semmit sem tapasztalnak – mondta el lapunknak Horváth Zoltán, a térség egészségügyi ellátását szervező régiós központ vezetője. – Pécsett semmi változás nem lesz, és gyakorlatilag ez mondható el Szigetvárról is, ahol az alapprofil változatlanul megmarad. Mohácson a szemészeti ellátás egynapossá alakul, de mivel korábban a fekvőbeteg osztályon javarészt szürkehályog-beavatkozást végeztek, amely egyébként is egynapos ellátást igényel, nem lesz semmifajta fennakadás. Siklóson a húsz aktív belgyógyászati ágy helyett húsz rehabilitációs ágy mûködik majd, illetve három részterületen szintén egynapos ellátás. Komlón a sebészetet és a belgyógyászatot a Pécsi Tudományegyetem mûködteti majd a későbbiekben.


Változások a baranyai kórházi ellátásban (DN-gyûjtés)

A térség egészségügyi ellátását szervező régiós központ vezetője hozzátette: Komlón és Siklóson az egészségbiztosítási pénztár új elemként finanszíroz majd egy új típusú ügyeletet is, azaz a betegek semmiben sem szenvednek hiányt.

– A Semmelweis-tervben megfogalmazott legfontosabb célkitûzések nem változtak: nevezetesen, hogy a racionalizálások után a betegek a legmagasabb színtû ellátást kapják meg – tudtuk meg Horváth Zoltántól, a térség egészségügyi ellátását szervező régiós központ vezetőjétől. – Szó sincs tehát arról, amiről már olvasni lehetett, hogy például Somogy megye legtávolabbi részéről Pécsre hoznának egy terhes kismamát. Vagyis pontosítok: Pécsre hozzák, amennyiben veszélyeztetett terhes – a pécsi klinikumon kapja meg ugyanis azt az ellátást, ami neki és a születendő gyermekének is a legjobb.

Júliustól nemcsak földrajzilag, hanem a szükséges ellátási szintnek megfelelően is egyértelmûsödik az egészségügyi intézmények területi ellátási kötelezettsége. Az új rendszer pontosan meghatározza, hogy melyik betegség milyen súlyossági fokánál mely intézménynek kell ellátni a pácienset.

– Korábban minden szakma elkészítette a maga hármas tagolódását, azaz immár minden érintett számára egyértelmû, hogy egy adott betegséghez alap-, közép- vagy magas szintû ellátást kell hozzárendelni, s ezek hol érhetők el – tette hozzá Horváth Zoltán. – Maximálisan átlátható lett tehát a rendszer, s ebből a betegek profitálnak majd.


Szó sincs arról, hogy Somogyból Pécsre hoznák az anyákat szülni (fotó: LL)

Városi kórháztól a nagytérségi központig

A Semmelweis-tervet korábban is úgy emlegették a szakértők, mint az egészségügy sorsfordítóját. Elsődleges célja, hogy csökkenjenek az ellátási rendszer területi egyenlőtlenségei, jelentősen javuljon az ellátásokhoz való hozzáférés és a hatékonyság. Az átláthatóságot célozza az is, hogy a betegellátás többszintűvé válik: a városi és a megyei kórházakban nem lehetne minden vizsgálatot elvégezni, a jelentős költségigényű, speciális tapasztalatot igénylő ellátásokat csak a nagytérségi, illetve az országos centrumokban vehetnék igénybe a betegek.

Search

+
Skip to content