Saját erőből is áldoznak a kórház egyes osztályaira - Szigetvári Kórház

Saját erőből is áldoznak a kórház egyes osztályaira

2012. április 30. 14:45 – bama.hu (forrás: Dunántúli Napló)

Már a pályázati pénzből tervezett 750 milliós beruházás előtt megkezdődött a szigetvári kórház felújítása.

Az uniós és hazai forrásból megvalósuló felújítások elsősorban az intézmény pszichiátriai, mozgásszervi és a neurorehabilitációs, valamint alkohológiai osztályát érintik majd. Mivel azonban a pályázatban nem szereplő osztályokra is ráfér a helyreállítás, a kórház vezetése azok fokozatos megszépítéséről is döntött.

Elsőként az intézmény – elsősorban krónikus betegeket ellátó – ápolási osztálya került sorra. Az elmúlt hetekben megkezdődött felújítás során kifestették a részleg valamennyi helyiségét, a folyosókat, új festést kaptak többek között a nyílászárók, valamint megújult a betegek által igen látogatott imaszoba is.

A mintegy 400 ezer forint ráfordítással megvalósult felújítást a kórház mûszaki munkatársai végezték el nagyjából egy hónap alatt.

Az egészségügyi intézmény vezetésének szándéka szerint hasonló módon felújítják a rehabilitációs pályázatban nem érintett további kórházi osztályokat is. A munkálatokhoz az intézmény továbbra is saját műszaki kollektíváját veszi majd igénybe, szívesen fogadnak minden civil felajánlást is.

Search

+
Skip to content