Megválasztották Az év kórházát - Szigetvár a második helyen - Szigetvári Kórház

Megválasztották Az év kórházát – Szigetvár a második helyen

2011. január 25. 19:34 – bama.hu (forrás: HírTv, Teol.hu)

A betegek szavazatai alapján a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza lett „Az év kórháza” 2010-ben. A Házipatika.com által rendezett versenyen a második helyezett a pénzügyi gondokkal küzdő szigetvári intézmény lett.

Az internetes szavazás első helyén a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét) végzett, a második a SzigetvárMED Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. lett, és kicsivel maradt le az ezüstről a Dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. A rangsor sokkal inkább a szubjektív, mint szakmai értékelésen alapul, méghozzá a betegek, laikusok, páciensek véleményén elsősorban.

Az egészségügyért felelős helyettes államtitkár szerint az intézmények presztízsének visszaesését jelzi, hogy tavaly a szokásosnál kevesebben szavaztak a kórházakra. Cserháti Péter úgy látja: az elégedetlenség oka az egyre növekvő várólisták mellett az orvoselvándorlás problémája.

A helyettes államtitkár elmondta: „nem elég csak idézőjelben a struktúrával foglalkozni, hanem azonnali radikális, általános életpályaprogramot kell kidolgozni annak érdekében, hogy meg tudjuk tartani a szakdolgozó munkatársainkat, orvos munkatársainkat, és az eladósodottságot ebbe az irányba is csökkentsük”.

További baranyai sorrend:

  1. SzigetvárMED Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
  2. PTE KK Urológiai Klinika
  3. PTE KK I sz. Belgyógyászati Klinika
  4. Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft.
  5. Komlói Egészségcentrum Kft.
  6. PTE KK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika
  7. Mohács Város Kórháza
  8. PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
  9. PTE KK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet
  10. PTE KK Mozgásszervi Sebészeti Intézet Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikai Tanszék

Search

+
Skip to content