Most megújulhat a városi kórház öreg épületszárnya - Szigetvári Kórház

Most megújulhat a városi kórház öreg épületszárnya

2012. április 7. 13:05 – bama.hu (forrás: Dunántúli Napló)

Mintegy 750 millió forintos forrásból kezdődhet felújítás a közeljövőben a szigetvári kórházban.

Konzorciumba tömörülve pályáztak dél-dunántúli egészségügyi intézmények – köztük a szigetvári kórház – rehabilitációs szolgáltatásaik fejlesztéséért a Dél-dunántúli Operatív Programhoz. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a pályázatot a közelmúltban mintegy négymilliárd forintos támogatásra találták érdemesnek.
Néhány éve többé-kevésbé felújították a szigetvári kórház toronyépületét, ám a régi, 1980-ban átadott szárnyban az elmúlt harminc évben csupán az éppen aktuális problémákat javították, nagyobb léptékû rekonstrukció sem történt – egészen eddig.

Az összegből teljesen megújul a pszichiátriai, a mozgásszervi és a neurorehabilitációs osztály, valamint az alkohológia: a beruházás során felújítják az épületet a burkolattól egészen a nyílászárókig, és belső elrendezésében is átépítik. Korszerűsítik többek közt az épületgépészetet és a fűtéstechnikát, kicserélik a villamoshálózatot, a tűzjelző- és a személyhívó-rendszert. A beruházás során három új liftet is beépítenek a kórház épületeibe.

Search

+
Skip to content