Megkezdődött a szigetvári kórház nagyszabású fejlesztésének előkészítése - Szigetvári Kórház

Megkezdődött a szigetvári kórház nagyszabású fejlesztésének előkészítése

2014. február 3. 13:37  – bama.hu

A fejlesztés alapjául szolgál, hogy az elmúlt év végén több mint 2 milliárd forintnyi támogatáshoz jutott az egészségügyi intézmény. A kórház által készített sikeres pályázattal elért forrásnak köszönhetően így rövidesen jelentős fejlesztés indulhat az egészségügyi intézményben. A beruházás elsődlegesen a járó- és fekvőbeteg-szakellátó hálózatok fejlesztését, ezen belül is a sürgősségi betegellátás kialakítását foglalja magába, de tartalmazza az ápolási és pszichiátriai osztály átalakítását, felújítását, az informatikai rendszer korszerûsítését is.

A projekt kiemelt eleme, hogy lényegében egy teljesen új sürgősségi betegellátó osztályt alakítanak ki, ami az eddigiekhez képest óriási előrelépést jelent Szigetvár és körzetének betegellátásában. Az új és a megújuló osztályok kialakítása mellett korszerû berendezésekkel gyarapodik a kórház eszközállománya.

A fejlesztés indítása rövid időn belül a második jó hír az intézmény háza tájáról, hiszen ugyancsak tavaly év végén derült ki, hogy a kórház 200 millió forintos állami juttatást kap tartozásai rendezésére.

Search

+
Skip to content